2011. március 7., hétfő

Hétvége Rijekában 2 - Karnevál, valamint egy helyi Morrrisons 2

Tehát, visszatérve Rijekára, a szombat éjjel a cserkészcsapat támogatásával hamar egy rendkívül sötét diszkóban (Klub Palach) találtuk magukat, tinidiszkó, ami a farsang miatt tele volt horvát ördögökkel, hullákkal, krampuszlányokkal és Piroskákkal,  viszont én nem igen éreztem farkasnak magam, szóval nagyon decensen viselkedtem. Tényleg! A többiek viszont összetűzésbe keveredtek egy óriásnőkből álló félelmetes társasággal, nem, nem voltak transzvesztiták, viszont Nerijus-szal felváltva kenték egymás a falra a lökdösődés-tánc combóban. A vécében csúszkálás a sörtócsákban, kikerülőd az egyik piszoárba okádó Hamupipőkét, aztán kényszeredetten vigyorogsz vissza pisálás közben (!) a melletted a mosdónál a sminkjét igazgató Hófehérkére a titeket elválasztó 20x70 cm-s jelképes válaszfal felett. Sokáig bírtuk, így másnap csak 12.30 kor keltünk, és reggeli után ebéddel folytattuk, és némi litván gyógynövény-likőr elfogyasztása után irány a város, a 


A karneválon hideg volt, főleg, miután lement a nap, de a hangulatért megéri dideregni, egész nap vonulnak a kijelölt útvonalon a különböző maskarákkal nevező csoportok, sokszor átalakított kamionok, hatalmas mobil hangszórók kíséretében, sőt, néha félre kellett ugrani azoknak tüllszoknyás pasiknak az útjából, akik mini-motorokon (mini, azaz kb. gyerek-hintaló nagyságú) robogtak el mellettünk el. Avatar csoport, Alice csodaországban, mexikói táncosok, vámpírok Romániából és Heidi-installáció, pici alpesi teheneknek öltöztetett gyerekekkel - résztvevők 2-222 éves korig voltak:) Tényleg mindenki az utcákon van, és a felvonulók útvonalát kordonokkal zárják le, ami elégg megnehezíti a városban való kódorgást - egyszer kénytelenek voltunk átkapaszkodni, persze sikerült a legszélesebb részen, egy színpad és a kamerák előtt átiszkolnunk egy csapat táncoló katicabogár között. Szóval megérdemeltünk még egy forraltbort! A színes, néha politika-kritikus, néha pajzán, de mindenképpen vidám tavaszköszöntés-télbúcsúztatás!

 


Kávézók, ahol  Rijekában kávézni kell:
Viva Café Bar: terasz, kilátás a tengerre és a focistadionra,  kutya- barát
Cukar i Kafe: nagyon új, barátságos enteriőr, hófehér farfaragásos hangulat a belvárosban

1 megjegyzés: