Napok Athénben - Audacity of Huge

 Megvolt az első hivatalos utam múlt héten, éljen. Athén. Márvány, antik légáramlatok,  filozófia, bölcsesség…

 

„Mily apró (?) város az, mely halk habok
Partján, vagy békés várövű hegyen
Tárt utcákkal e jámborokra vár?
- Oh, kicsi város, néped elhagyott
S közülük hírt regélni nem megyen
Csöndedbe vissza soha senki már...

Oh, antik karcsuság, szelíd ivek,
Márványfiúk s lányok kecses (?) köre,
Oh, sűrü ágak, eltiport füvek,
Oh, formák csöndje, anda gyönyöre
Az öröklétnek: hűs pásztormese!”

(Keats, J.: Óda egy görög vázához )

Házrengeteg

Hát nem. Először is az estleges irigykedőknek jelezném, hogy hajnali négykor indultam hétfőn, a hétvégi óraátállítástól kicsit még zavartan. Átszállás Münchenben, ami jó, mert van reptéri ingyen forrócsoki és újságok, de mégis jó 7 órányi repdesés után érkeztem meg, fülig kabátban a 25 fokba, ahol jófej módon nem taxiba ültem, hanem buszra, és be is ragadtam a déli dugóba. 

A város végtelenül és unalmas-fehéren terpeszkedik minden irányban, itt-lóg csak ki belőle egy-egy kopár sziklaorom. Az ókori emlékeket szinte felzabálta ez a metropolisz, nyüzsgés, forgalom, motorok száguldoznak keresztbe-kasul mindenütt. Háttérzene: balkáni rézfúvósok a sarkon.  Mindent összevetve, kb. olyan mint Törökország, csak nem olyan izgalmas. Sok motoros rendőrt láttam, jól fel voltak szerelve, a vicces csak az volt, hogy riasztás esetén ketten pattannak egy járműre – elég szánalmas látvány, amikor két feketébe öltözött, alaposan felfegyverzett, 190 centi magas kisportolt járőr egy motoron egyensúlyoz…

Megbeszélés háromtól, tehetetlenkedő görög kollégák, este azt hittem, kikapcsolódás…beültem egy sörre a két trénerrel, 40 fele zuhanó roma asszonyságok, de kiderült, hogy mindkettejüknek egyszerre, egy hónapja halt meg az apja, így egész este bolgár-macedón-angol sopánkodás, szellemjárás, siratóasszonyok, muszlim és ortodox roma temetkezési szokások leírását hallgathattam. Megértően bólogattam. Reggel el akartam menni, megnézni 7-kor az Akropoliszt, de a karórámmal ellentétben az ébresztésre beállított telefonokat nem állított ma át helyi időre, szóval arra riadtam fel, hogy a portán már egy bő fél órája dekkoló Alexandra (a bolgár sopánkodó) 8-kor hív telefonon.

Szóval a reggeli séta és a Parthenon ugrottak, maradt annyi, hogy a hotel tetőteraszáról csodáljam a várostenger felett lebegő sziklás ormot. Az angolok mondjuk nem sokat hagytak az épületekből, a nagy része a British Museumban van, a meglévő épületek látványát pedig éppen jó néhány daru rondította el. 

Frogs

Egész nap újabb megbeszélés, de este még elfutottunk az Akropoliszhoz, hátha, de persze a három henyélő kapuőr nem kis kárörömmel jelezte, hogy már zárva – „Tomorrow, Mister!” A kollégákat, az előző estéből okulva magukra hagytam, lelkizzenek csak, én meg körbejártam a régi városmag romjait körülölelő parkokat. Itt-ott elég szép, mediterrán kaktuszok, virágok, és a tengerig látni. A történelemkönyvekből ismert Areioszpagosz tetején, a szemét valamint a sziklákon díszelgő firkák és fütyi graffitik kicsit kiábrándítóak voltak. Végül csak az vigasztalt meg, hogy a város szívén átvágva a rengeteg jó kis stencilt és graffitit találtam, igaz kincseket is.

Areioszpagosz...

Reggel ¾ 4 kor reggeli, és magam mögött hagytam, egy a mercédesével villogó, Shakirát nyomató taxisofőr segítségével, és egy laza zürichi átszállással délre már az irodában is voltam, Ljubljanában, ahol várt a szigorú titkárnő, hogy elszámolja minden percemmel.

 

 Zene, igen mai: Simian Mobile Disco - Audacity of Huge